A csirkepaprikás az az étel, amit szinte mindenki szeret, és mindig fűződik hozzá valami szívet melengető családi élmény. Ahogy az ízek átjárják az ízlelőbimbókat, úgy peregnek az emlékek: arcok, helyzetek, helyszínek, hangok, illatok, állagok. Próbáljátok csak ki! Kellemes trip-et! 🙂
W.
Hozzávalók:
8 db csirke felsőcomb
1 evőkanál zsír
4 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál paradicsompüré
1 db paradicsom
1 db tv paprika
150 g tejföl
1 evőkanál fűszerpaprika
só
bors
víz
Elkészítése:
A felsőcombokat megsózom.
A zsírt felmelegítem egy fazékban.
Hozzáadom a kockákra vágott vöröshagymát, és lepirítom.
Belekerül a fűszerpaprika.
Keverek rajta néhányat, majd beleszórom a felkockázott paradicsomot és paprikát. (Fontos hogy a fűszerpaprikát ne érje túl nagy hőhatás mert megkeseredik. A paradicsom és a paprika hamar visszahűti a pörköltalapot.)
Fűszerezem fokhagymával, sóval és borssal.
Belekerül 2 evőkanál paradicsompüré is, amivel kicsit le is pirítom.
Következnek a combok. Miután elhelyeztem a darabokat, felöntöm annyi vízzel, hogy épphogy ellepje őket. (Csirkealaplevet is használhattok, ez még teltebbé teszi az ízeket.) Körül belül 1 órán át kis lángon főzöm a combokat. Éppen hogy csak bugyogjon, nem szabad szétfőzni.
Kiszedem egy tálra a húsokat, ne legyenek útban, amíg a mártással foglalkozom.
Rúdmixerrel pürésítem a szaftot.
Közben a tejfölt is hozzáadom.
Szitán átpasszírozom a mártást, így lesz krémes és egynemű. Tálalás előtt érdemes felforralni újra, és ha kell, rúdmixerrel ismét egyneműsíteni.
Sztrapacskával és tejfölös uborkasalátával tálalom.