A hamvas és lédús őszibarack már formájából adódóan is egy nőies gyümölcs, sőt mi több az erotikus jelzőt sem érzem túlzónak. Az íze meg egyenesen mennyei tud lenni, ha igazán érett és jó fajta gyümölcsöt vásárol az ember, még a piacon kóstolót szoktam kérni ha nagyobb mennyiséget veszek.
W.
Hozzávalók:
1000 g őszibarack
90 g cukor vagy xilit
fél citrom leve
pici só
Elkészítése:
Az őszibarackokat forrásban lévő vízbe rakom, majd egy perc múltán átszedem jeges vízbe.
Így könnyedén eltávolíthatom a héjukat, szinte maguktól levetkőznek nekem.
Ha már mindet megszabadítottam a héjától, elfelezem őket és kimagozom, felkockázom 2×2 cm-es darabokra.
A felét fazékba borítom és hozzáadom a cukrot.
Főzöm néhány percig, picit sózom, majd rúdmixerrel pépesítem a barackot.
Belecsavarom fél citrom levét ügyelve arra, hogy mag ne kerüljön bele, mert megkeseríti a lekváromat.
Hozzáadom a felkockázott őszibarack másik felét.
Ismét néhány perc főzés következik. A barackkockákat nem főzöm szét, óvatos kevergetés mellett éppen csak bugyogtatom.
Még forrón üvegekbe szedem a lekvárt. Az üvegeket kifőzöm a használat előtt.
Vízfürdőbe helyezem, így csíramentesítem. 90-98 C fokon tartom a vízfürdőt, benne a lezárt lekvárokkal, ez 60 percet vesz igénybe, nem forralom, csak éppen gyöngyöztetem a vizet.
Ha letelt a 60 perc sterilizálási idő, kiveszem az üvegeket a vízfürdőből, áttörölöm őket, egy fehéres vízkőréteg ülhet ki a felületükre, ez egy száraz ruhával könnyen eltávolítható. Sokáig eláll a polcon.