A bika pénisz után egy újabb „extrém” alapanyaghoz nyúltunk. A malactartó a szegény emberek eledele volt a sertés léppel, vesével, fejjel, a lábbal együtt. Egy átlag disznóölésen a dögkútba dobják, ám még ebből a perifériára került belsőségből is igazán finom, jó állagú ételt lehet készíteni.
A belsőségek alapból eléggé megosztóak, ráadásul a malactartót, ami nem más, mint az anyakoca méhe, elég nehéz beszerezni, így ez az alapanyag egy igazi kuriózum.
Be kell vallanom, azért kicsit tartottam tőle, de már bátran rendelném étteremben is. 😉
Hozzávalók:
1000 g malactartó
3 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 csokor kapor
3 evőkanál tejföl
2 evőkanál sertésszír
500 g víz
1 szép érett macskapöcse paprika
só
bors
Elkészítése:
A malactartóról levágom azt a hártyát, ami összetartja, és 5 cm-es darabokra vágom.
A hagymát sertészsíron aranybarnára pirítom.
Belepirítom a fokhagymát is. Ne riadjunk meg az extrém mennyiségtől, kell bele!
A megtisztított malactartó a pirított hagymákra kerül. Borsozom. Sót tudatosan nem használok ebben a főzési fázisban.
Felöntöm vízzel.
Lassú tűzön, éppen csak forrásponton tartom 2-2,5 órán keresztül. Ha kellően puha, megsózom.
A szaftból forró serpenyőbe szedem a malactartót, és egy kevés sertészsíron lepirítom, ismét borsozom, és sózom még, ha szükséges.
Így, alaposan lepirítva már igen jól néz ki.
A szaftot egy hosszúkás edénybe szedem.
Beleteszem a tejfölt.
Rúdmixerrel egyneműsítem.
Összevágom a friss kaprot.
Beleszórom a mártásba, amit már nem forralok, így igazán friss marad az íze.
Íme a tálalás:
Itthon vajon miért dobták a dögkútba?