
Ez a fogás az ékes példája annak, hogy egyszerű és nagyrészt olcsó alapanyagokból is milyen kiváló ételeket lehet készíteni. Csináltunk egy lágy, ízes nudlit, amelyet a főzés után lepirítottunk, édeskés, aranybarnára konfitált hagymával, jó sűrű tejföllel és zsályával tálaltunk. Lehetetlen belőle mértékkel fogyasztani, egyszerűen zabálnivaló.
Hozzávalók:
a nudlihoz:
1400 g püréhez való burgonya –> 1000 g sülve, pucolva
170 g bl55 liszt
1 db tojás (M)
só
kevés liszt a formázáshoz
víz a főzéshez
a konfitált hagymához:
230 g fehérhagyma
75 g extra szűz olívaolaj
3 fej fokhagyma
só
a tálaláshoz:
kevés olaj
friss zsálya
tejföl
petrezselyem
Elkészítése:
Elkészítem a konfitált hagymát. Egy kisebb lábosba öntöm az olívaolajat, ráteszem a vágott fehérhagymát. Alacsony hőfokon, hosszú ideig hőkezelem, azaz kb. 90-100 fokon, 20-30 percig, amíg aranybarna nem lesz. 
Sózom.

Körülbelül 15 perc elteltével ráteszem a vágott fokhagymát is.

Szépen, óvatosan, finoman bugyogtatom csak.

Közepes méretű burgonyákat tepsibe teszem, megszórom bőségesen sóval. 160 fokon sütöm 60 percig, majd 250 fokon 15 percig. Alufólia nélkül teszem a sütőbe, így a megpuhulás közben a víztartalmából is veszít, ez kedvező lesz a tészta állagának a kialakításakor.

Még melegen meghámozom a krumplikat.

Összetöröm és deszkán szétterítve hagyom teljesen kihűlni.

Beleütöm a tojást.

Rászórom a lisztet és egy pici sót.

Pár mozdulattal összeállítom a tésztát. Nem kell gyúrni, amint összeállt már kész is.

Rudakat sodrok, azokat habkártyával osztom egyforma darabokra.

Így kapja meg a nudli a jellegzetes formáját:

Katonásan sorakoznak a hasas nudlik.

Enyhén sós, gyöngyöző vízben, több részletben főzőm a nudlikat. A víz nem zuboghat, mert a nudlik könnyen szétfőhetnek. Amikor felemelkednek, onnan számítva 1 perc és készen is vannak.

Íme a vízből kiemelt, már megfőtt, vajpuha nudlik a szűrőben. Ilyenkor olajjal vékonyan megkent tepsire vagy tálcára borítom, jól szétterítem, hogy mielőbb kihűljenek és ne ragadjanak össze.

Fontos, hogy a vízből frissen kivett nudlik nagyon sérülékenyek, ezért én mindig várok egy kicsit a pirítás előtt, illetve jó minőségű teflon serpenyőt ajánlatos használni hozzá. A konfitált hagyma olaját használom a pirításhoz.

Amikor a nudlik már kaptak egy kis színt, akkor rádobom a gyönyörű, aranybarna konfitált hagymát.

Megszórom frissen vágott zsályával.

Tejföllel és néhány petrezselyem levéllel tálalom. Az illata, a színei, az állaga, az ízei…remek, abbahagyhatatlan.


hát akkor én ma ki is próbálom. baromi jól néz ki. 🙂
Tényleg nagyon jól néz ki, de én inkább vennék a Lidl-ben Schupfnudel-t, és azt hagymáznám. 🙂
(Megjegyzem, se francia, se szakács nem vagyok, de ez nekem nem konfitálásnak hangzik,)