A lotyószilva, közismertebb nevén fosóka, ismeretlenebb nevén mirabella egy igen összetett ízű, erősen savanykás gyümölcs. Az emberek nem tartják sokra, hagyják lepotyogni a fa alá, de én előszeretettel szoktam szemezgetni a gyümölccsel roskadásig telt fákról. Kedvelem, ahogy felépül, kiteljesedik az íze a számban. Amikor szétharapom, akkor először az édes, gyümölcsös ízek öntik el az ízlelőbimbókat, ahogy elkezdem rágni a mag körüli savanykásabb réteg keveredik az első édes réteggel. Ha kiköptem a magját akkor rágok oda neki bátrabban, ami azt eredményezi, hogy a héja is aprításra kerül a fogam alatt, amiből aztán tényleg igen durva savak szivárognak elő. Egyszóval izgalmas számomra az összetettsége, és a fiatalkori szabadságérzetemet is előlibbenti. Vásárolni igen ritkán lehet, talán eddig két alkalommal láttam a piacon a kofasoron. Mi sem vásároltuk hanem magunk szedtük. Szedése könnyű, alacsony termetű, cserjeszerű a növény, szinte nyújtja a gyümölcseit: „szedjél le, egyél meg, főzz belőlem lekvárt, csak ne kelljen értelmetlenül elrohadnom a fa alatt”. Megsajnáltuk szegényt, szedtünk egy kisebb kosárnyit róla. Jól használható mártásokhoz, süteményekhez, már kézműves bonbonban is találkoztam vele.
W.
Hozzávalók:
1500 g lotyószilva
200 g cukor vagy xilit
Elkészítése:
A megmosott gyümölcsöt fazékba szórom.
Ráteszem a cukrot.
Elkezdem melegíteni, ha már elég levet enged keverni sem igen kell. Forralom néhány percig. A szilvácskák kibújnak a héjukból, lefőnek a magjukról.
Szitán átpasszírozom, megszabadítom a lekvárt a magoktól és a túlzottan savas szilvahéjaktól.
Forrón kifőzött üvegekbe töltöm, és lezárom.
Vízfürdőben csíramentesítem. 60-70 percig hagyom a gyöngyöző vízben az üvegeket, nem forralom lobogva.
Sokáig eláll a polcon, legutóbb hidegen készült túrógombóchoz használtuk fel mártásként.
Én a fosószilvát sárgadinnyével szoktam összefőzni lekvárnak, úgy még mókásabb.
de jó! végre látom, h hogyan is megy a nedves dunszt! köszi!